Torma-Ördög Emese vagyok, esküvőspecialista. Végzettségemet esküvő- és rendezvényszervezőként szereztem, melyre nagyon büszke vagyok, hiszen az egyik legszebb hivatást képviselem, ahol pároknak segíthetek összeállítani egy olyan napot, ami majd az egyik legemlékezetesebb esemény lesz életük és kapcsolatuk során.
Ez az egyik kedvenc idézetem, nem hiába, ez teljesen leírja milyen szeretettel végzem a munkám és remélem Neked, aki most ezt a pár sort olvasod szintén megdobbant a szíved munkásságomra.
Kérj ajánlatot maMindig szívesen meghallgatjuk véleményét és megosztjuk tapasztalatait. Itt olvashat néhány kedves megrendelő véleményről.
Olyan embertípus vagyok, aki maga szervezi a dolgait, számomra nehézséget okoz kiengedni a kezemből az irányítást. Éppen ezért, ha mégis erre kerül a sor, nagyon kevés ember az, akinek ezt át tudom engedni, s mindig olyanok, akiket ismerek. A leendő esküvőnket tervezgetve, tudtam, ha szóba kerülhet még valaki szervezés tekintetében rajtam - és persze a vőlegényemen - kívül az csakis Emese lehet. Elsőként helyszín ügyben fordultam Hozzá. Tudtam, hogy mennyasszonyként rábízhatom magam, lekiismeretes és alapos munkát fog végezni. Az esküvői helyszín listát néhány napon belül meg is kaptuk; az általunk kért paraméterekkel, ráadásként egyenként egyeztetve minden helyszínnel. Köszönöm szépen a kedvességet, a türelmet, és hogy minden részletre odafigyeltél! Ha Ti is para-mennyasszonyok vagytok, Emesénél abszolút jó kezekben lesz a nagy Nap, vagy annak bármely szegmense!
Köszönünk mindent, azt is, hogy 2 évig kitartottál mellettünk. Jobbat nem kaphattunk volna.
Leghálásabb vagyok, hogy Mesit megtaláltuk, egyből egymásra találtunk, bármilyen kérdésünk volt, volt kihez fordulni. Mindenben segített, elkísért a szolgáltatókhoz is, segített átolvasni a szerződéseket, rengeteg terhet levett a vállunkról. Tele van lendülettel, ötlettel, rugalmassággal és minden kérdésünkre őszintén válaszolt, kertelés nélkül. Nem tudok elég szép szót írni erre az egy éves együttműködésre! ❤️ A stresszmentes esküvőszervezés alappillére egy jó szervező. Semmit nem csinálnánk máshogy, ha újra kellene szervezni. Köszönjük szépen 🩷
Brazilian graduation party feedback: The night was truly so special, and I want to thank you so much for helping us throughout this process! I am very thankful for you in helping us find an amazing venue, and amazing partners. Thank you for your help in all the negotiations, and in helping us with all the details we didn't initially think of.
Először is szeretném megköszönni, hogy mellettünk voltál a mi NAGY napunkon. szerintem nélküled megőrültem volna 😉 Köszönöm, hogy figyeltél rám/ránk, hogy ettünk/ittunk-e a szertartások előtt. Ez olyan kis dolognak tűnik, de nem az. Köszönöm, hogy levettél egy nagy aggodalmat a vállamról. Ügyesen és szinte láthatatlanul készítettél mindent elő.